24 kg-t fogyni egy hónap alatt: diétólogus orvosok szakvéleménye

Az a népszerű tévhit, hogy gyorsan és sokat fogyni lehetetlen, mélyen begyökerezett a modern ember gondolkodásába. És bár ez az állítás már a 2000 évek elején elavult, a többség mostanáig azt hiszi, hogy fogyáshoz semmi más nem vezet, csak a diéták és a mérhetetlen fizikai megterhelések.

De testsúlycsökkentés terén végzett kutatások nem állnak egy helyen. Az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezése a Goji bogyók, tényleg csodákra képes.

Miért is fogyunk a Goji bogyóktól?

1. A bogyók különleges poliszacharid molekulái 5-szörösére gyorsítják az emberi test anyagcseréjét, ezzel egyúttal elősegítve a szervezet zsírsejtjeinek jelentős csökkentését. Ennek eredményeképpen, az étellel felvett zsírok, mindennemű fizikai megterheléstől mentesen elégnek, és a szükséges mikroelemek megmaradnak.

2. A Goji bogyók béta-szitoszterolt tartalmaznak, azt a vegyületet mely a májban égeti a kártékony koleszterint. Hisz pont a kártékony koleszterin felel a szervezet elhízásáért.

3. A bogyók serkentik a hipofízisben növekedéshormon termelését (az ifjúság hormonjának is nevezik). Ez elősegíti a bőr állapotának javulását, lassítja az öregedési folyamatokat és javítja az alvás minőségi szintjét.

„Az orvosi hírmondó” szaklap szerkesztősége 8, többéves tapasztalattal rendelkező diétólogus szakorvost keresett meg, és mindegyik egyhangúan kijelentette, hogy már nagyon régóta javasolják a pacienseiknek a Goji bogyóból készült főzet napi szintű fogyasztását.

Dr. Miklósi Imre diétólogus és endokrinológus (szakmai tapasztalat: több mint 30 év)

A tibeti Goji bogyók hatása a zsírégető folyamatokra már ősidők óta ismert. , ezek a bogyók annyira serkentik az anyagcserét, hogy a páciensek szó szerint szemünk láttára fogynak. Néhány évvel ezelőtt zárultak le a klinikai tesztelések, és, és véglegesen sikerült bebizonyítani, hogy a Goji bogyók nem rendelkeznek semmiféle mellékhatással, a többi olyan szertől eltérően, melyek rendkívül negatív esztétikai következményekhez vezetnek.
Íme a helytelen fogyás néhány következménye:


Dr. Vassné Polyák Erika, női diétólogus (szakmai tapasztalat: 11 év)

A Goji bogyók a legnagyobb hatásukat a 30-32 évnél idősebb nőknél váltják ki. A sportolás és a fogyókúra ebben a kórban már nem adnak fogható eredményt, vagy az eredmény nem végleges.

A Goji bogyókból készült főzet aktivizálja a szervezet mindennemű anyagcsere folyamatát és a nők biztonságosan, fogyási csíkok és petyhüdt bőr nélkül, fogyhatnak akár heti 7-10 kg.


Dr. Zvikler Orsolya, diétólogus és endokrinológus szakorvos (szakmai tapasztalat: 30 év)

Az, hogy a Goji bogyók segítenek a gyors fogyásban, akár heti 7-10 kg is, már rég bizonyított tény. De nemrég még egy jelenséget fedeztek fel: kiderült, hogy a bogyók remekül csökkentik a klimax folyamatával járó kellemetlen tüneteket.

Arra a kérdésre, hogy reális e havi 20 kilót fogyni Goji bogyó szedésével, minden orvos azt válaszolta, hogy egyértelműen igen.

Dr. Miklósi Imre pacienseinél, volt olyan eset, amikor egy hónap alatt több mint 30 kilót fogyott a paciens! Íme bizonyíték erre.

„1,5 hónap alatt 21 kilót fogytam! Még most sem tudom elhinni, milyen REMEKÜL is nézek ki!”

A honlapunkon található a Goji tibeti bogyó női elhízás és fogyással kapcsolatos valós információ. Jelen termék rendelkezik minden szükséges tanúsítvánnyal és a hatékonysága ellenőrzött.

Reméljük, hogy Önök nem esten a sztereotípiák csapdájába, hanem a korral haladva használják majd a fogyás legmodernebb eszközeit.


Hozzászólások  (47/47)

Olvasni a „24 kg-t fogyni egy hónap alatt: diétólogus orvosok szakvéleménye” cikkhez írott hozzászólásokat
Edina
A barátnőimmel már régóta keresünk új hatékony fogyási eljárásokat. Néhány hónappal ezelőtt, valami tudós tudományosan vizsgálta a goji bogyók hatékonyságát, mi nagyon türelmetlenül vártuk az eredményt! Ahogy megjelent a tanulmány, és a termék megjelent a piacon, mindenki rendelt magának, és hát mindegyikünk több mint 5 kilót fogyott. A bogyókból készült főzet egyszerűen csodás, teljesen megváltoztatta az életünket. Mindenkinek sok szerencsét kihasználni ezt a lehetőséget.
nylon500
Láttam másnap a műsort a TV-ben és elképedtem, hogy mennyire lehet eredményes. Hamarosan megnősülök, úgyhogy pont ideális az idő hogy megrendeljem. Kösz!
Olya
Elolvastam a cikket, rákattintottam a gombra és megrendeltem. Alig várom hogy lássam élőben az eredményeket. :)
Era123
Minden ismerősöm ezekről a bogyókról beszél, voltak akik direkte ezért repültek Kínába. Egyszer még a mamám is arról beszélt, hogy valaki 12 kilót fogyott 2 hét alatt! Ezt ki kell próbálnom! Én tuti rendelek egyet :)

Hozzászólni: